2017. december 12.
ŐK MÁR TUDJÁK

Fe­ke­te Kőrös

Bá­na­tot kö­röz,


Hab­ja­it csend­be

Hin­ti szí­vem­re.


Part­ja­in fű­zek

Tit­kot be­tűz­nek,


Mert tük­re alatt

Tit­kos vo­na­lak.


Vi­ha­rok, fel­hők,

Or­ká­nok, szel­lők


Hab­já­ra ír­ják

Tör­vé­nyük nyit­ját.


Em­ber­nek ti­tok,

Bor­za­lom, mit ott


Ír idők vé­re

Csön­des vi­zé­re.


Haj­lott ka­rú fák,

Ők már meg­tud­ták.


Jaj, azért ret­ten

Ar­cuk me­red­ten,


Jaj, azért né­mák,

Mert el­ol­vas­ták!


És amit tud­nak,

At­tól ar­cuk­nak


Hú­sa le­mál­lik

To­ro­kig, ál­lig,


S csur­gó hab mö­gül

Bor­zong­va ve­tül


Águk ívé­re

A tu­dás ré­me.


Kar­juk ki­nyújt­ják,

Hogy meg ne tud­ják


Kik ar­ra jár­nak

Tit­kát az ár­nak.


Ne­hogy meg­ért­sék,

Mert vesz­tő két­ség


Lá­buk le­ver­né

Par­ti fák mel­lé.


Tit­kok­nak tük­re

Ri­adt sze­mük­re


Ré­vül­ne gyász­ba

S ret­teg­ve, fáz­va


Jaj­ve­szé­kel­né­nek …

Tom­pult gyász­ének


Di­der­gő da­lát

Rí­nák, mint a fák,


Sor­sot sej­tő fák,

Kő­rös par­ti fák.



Links
© 2010 Boros Zoltan
Website by Andrix