2024. október 3.
SZEMBŐL, HALÁL
SZEMBŐL, HALÁL
B. Nagy Veronika és Sánta Ádám filmje

    Ezerilencszázhetvenhat november hatodikán Kolozsváron hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Szilágyi Domokost, a romániai magyar költészet zsenijét, aki tíz nappal azelőtt tűnt el, és akinek a holttestét a közeli erdőben, egy vadcseresznyefa alatt találták meg. A halála óta eltelt évtizedekben az ő költészete volt a legnagyobb hatású Erdélyben.
    Harminc évvel később, az ötvenhatos forradalom kolozsvári eseményeiről szóló dokumentumfilm forgatása közben, a román titkosszolgálat dossziéinak talmányozásakor B. Nagy Veronika rendező és történész tanácsadója, Stefano Bottoni szembesült azzal a ténnyel, hogy egy akkori diáklányról a jelentéseket Balogh Ferenc fedőnéven minden valószínűség szerint egyetemi diáktársa, Szilágyi Domokos  írta. Az elképesztő és utóbb más forrásokból is igazolódott felfedezés  bombaként hatott az erdélyi magyar társadalomra, a magyar irodalmi életre.
    A filmben Stefano Bottoni történész mondja el felfedezésének történetét, megszólal Péterfy Irén hajdani diáktárs, akiről B. F. jelentett, a barát, a volt feleség, az írótárs és elhangzik Bíró József előadásában néhány sokatmondó Szilágyi-vers. A filmbeli vallomások még a sajtóbotrány előtt készültek. Szilágyi Domokos ügynökmúltja, a beszervezés körülménye, a tények társadalmunkra gyakorolt sokkoló hatása, költészetének ezutáni értelmezése, mind-mind napjaink égető tematikája.

You need Flash player 8 to play this
Links
© 2010 Boros Zoltan
Website by Andrix