Gyer­mek­ko­rom nagy él­mé­nyei kö­zé tar­to­zik az a nap, ami­kor szü­le­im meg­vet­ték az el­sõ “Pi­o­nír” rá­di­ót. Ta­lán van az ol­va­sók kö­zött, aki em­lék­szik ar­ra a bar­na do­boz­ra, ami elõl sár­ga vá­szon­nal volt be­von­va és gomb­ja­it mind­össze két, ké­sõbb há­rom ál­lo­más kö­zött le­he­tett csa­var­gat­ni. Mind­ez Nagy­vá­ra­don tör­tént, az öt­ve­nes évek­ben.
De nem ez volt az el­sõ “mé­dia-él­mé­nyem”. Szü­le­im­nek a há­bo­rú alatt ab­ban a kis fa­lu­ban, ahol lak­tak, egyet­len hír­for­rá­suk, ami­bõl meg­tud­hat­ták, hogy mi is tör­té­nik a vi­lág­ban, az an­gol rá­dió ma­gyar nyel­vû adá­sa volt, amit egy in­kább ma­gas mint szé­les te­le­pes ké­szü­lé­ken hall­gat­tak, de amit a há­bo­rú kö­ze­pén be kel­lett szol­gál­tat­ni, be­vin­ni a te­le­pek­kel együtt (ha­tal­mas ak­ku­mu­lá­to­rok) a köz­ség­há­zá­ra, ahon­nan so­ha nem kap­ták vissza.
Ugye, szin­te fe­les­le­ges hoz­zá­ten­nem a köl­tõi kér­dést: és eh­hez ké­pest mi van ma? Ren­ge­teg té­vé­csa­tor­na, egyet­len vá­ros­ban (pél­dá­ul Bu­ka­rest­ben is) 9-10 urh-rádió, az interneten el­ér­he­tõ in­for­má­ci­ós és mul­ti­mé­dia-csa­tor­nák szá­ma pe­dig ma már szin­te vég­te­len.