1958 ok­tó­ber. A szov­jet párt­ve­ze­tés a ma­gyar for­ra­da­lom le­ve­ré­se után tett egy olyan ki­je­len­tést, hogy a Var­sói Szer­ző­dés or­szá­ga­i­ból idő­vel ki fog­ják von­ni a szov­jet csa­pa­to­kat. El­ső­ként (és mint utó­lag ki­de­rült, utol­só­nak) a leg­hő­sé­ge­sebb szö­vet­sé­ges, Ro­má­nia jö­he­tett szó­ba, amely vál­lal­ta a ma­gyar for­ra­da­lom ve­ze­tő­i­nek a fog­va tar­tá­sát, ugyan­ak­kor a sa­ját te­rü­le­tén, bár vi­szony­lag csend volt, és fegy­ve­res fel­ke­lés­nek sem­mi­lyen je­le nem mu­tat­ko­zott, pél­dás bün­te­té­se­ket sza­bott ki azok­nak is, akik csak be­szél­tek egy eset­le­ges tüntetésről. Több, mint nyolc­ezer, zöm­mel fi­a­tal em­ber ke­rült nem is bör­tön­be, ha­nem, amint ké­sőbb ki­de­rült, kény­szer­mun­ka tá­bo­rok­ba. En­nek el­le­né­re a szov­jet ve­ze­tés még job­ban meg akart győ­ződ­ni csat­ló­sa hő­sé­gé­ről és kö­ve­tel­te, vizs­gál­ják felül, hogy kel­lően szi­go­rú volt-e a meg­tor­lás.
A Bo­lya­in a fe­lül­vizs­gá­lás for­má­ja egy KISZ (IMSZ) gyűlés volt az egye­tem sé­ta­té­ri Au­lá­já­ban, ahol há­rom ak­ti­vis­ta sor­ra ki­hív­ta az elő­re ki­sze­melt di­á­ko­kat a do­bo­gó­ra, kö­ve­tel­ve, hogy vall­ja­nak színt: for­ra­da­lom volt, vagy el­len­for­ra­da­lom. El­íté­lik-e mind­azt, amit a fa­sisz­ta fel­ke­lők el­kö­vet­tek vagy sem /.../
Ezen a gyűlésen a Fi­lo­ló­gi­ai kar­nak a te­rem­ben je­len le­vő di­ák­jai kö­zül so­kan meg­tap­sol­ták Vas­tag La­jos tör­té­ne­lem sza­kos di­ák vá­la­szát, és egy­re gyak­rab­ban fel­csen­dült a fütty­szó is az ülést ve­ze­tő KISZ-ak­ti­vis­ták pro­vo­ká­ló kér­dé­sei után. F.Z. KISZ-tit­kár és B.J. meg­elé­gel­ték a dol­got és fel­szó­lí­tot­ták a te­rem­ben le­vő­ket: je­lent­kez­zen az, aki fü­työlt és tap­solt. Sen­ki nem emel­te fel a ke­zét.
A gyűlés után két hé­tig folyt a di­á­kok ki­hall­ga­tá­sa, egyen­ként be­hív­ták az IMSZ-irodába a gyűlés részt­ve­vő­it, meg­kér­dez­ték, hogy fü­työl­tek-e, tap­sol­tak-e és ha nem, ak­kor lát­ták-e, hogy kik vol­tak.
Két hét után, épp no­vem­ber ne­gye­di­kén, a for­ra­da­lom le­ve­ré­sé­nek év­for­du­ló­ján újabb ka­ri gyűlés volt, ugyan­csak az Au­lá­ban. A szín­pad­ra fel­vo­nult az Egye­tem tel­jes ve­zér­ka­ra: Ta­kács La­jos rek­tor, a pro­rek­to­rok, dé­ká­nok.
A rek­tor nyi­tot­ta meg a gyűlést és mi­u­tán el­mond­ta, hogy egy IMSZ gyűlésen a di­á­kok egy cso­port­ja meg­za­var­ta a ren­det, az Egye­tem ve­ze­tő­sé­ge és IMSZ bi­zott­sá­ga úgy dön­tött: azon­na­li ha­tállyal ki­zár­ják őket az egyetemről és az IMSZ-ből. He­ten kel­lett, hogy el­hagy­ják azon­nal a ter­met.
Har­mad- és ne­gyed­éves ki­do­bott di­ák­ként, hét fi­a­tal em­ber, két fiú és öt lány az el­he­lyez­ke­dés leg­ki­sebb re­mé­nye nél­kül, de (a fi­úk) a ka­to­nai be­hí­vó ár­nyé­ká­ban ke­rül­tek az ut­cá­ra. Ez az ese­mény egész to­váb­bi éle­tü­ket meg­ha­tá­roz­ta. Előbb mind­egyi­kük meg­pró­bált vissza­ke­rül­ni az egye­tem­re. Aki­nek nem si­ke­rült, az pá­lyát mó­do­sí­tott, tech­ni­kum­ba irat­ko­zott vagy ké­sőbb egy má­sik egye­tem­re. A mun­ka nél­kü­li, po­li­ti­kai okok­ból exmatrikulált di­ák élet­ér­zé­se és meg­íté­lé­se, az élet­fogy­tig­lan kí­sé­rő ká­der­lap meg­bé­lye­gez­te éle­tü­ket.
Hét em­ber, hét sors. Van, aki­ét tra­gi­kus ese­mé­nyek kí­sér­ték, van, aki be­il­lesz­ke­dett a ká­der­lap mi­att le­sző­kült sze­rény le­he­tő­sé­gek kö­zé, van köz­tük olyan is, aki hosszú ki­té­rő után meg­ta­lál­ta hi­va­tá­sát.
Kí­sért a múlt.
Kí­sért a jö­vő.
Ta­lál­ko­zunk az is­me­ret­len­ség­ben.
Oly össze­vissza­ság,
mint haj­dan a po­kol­ban,
mint jö­vő az ég­ben.
De az is meg­le­het,
hogy egy és ugyan­az mind a ket­tő.
/ Szil­ágyi Domokos: Kísértet/