1985 januárjában a Román Televízió magyar adása, az összes délutáni műsorral és a kettes csatorna minden műsorával együtt megszűnt. Tökéletessé vált az egyirányú, egyszínű (fekete-fehér) tájékoztatás. Maradt mindössze egy két órás adás este nyolctól tízig, amely a híradóval kezdődött és azzal végződött. Közte egy kötelező kórusműsor hazafias dalokból, a diktátort éltető "zeneművekből". Legjobb esetben valami film (hazai), "pozitív" tartalommal. Néha még egy-egy magyarellenes uszítás, például a háromkötetes Erdély története c. munka megjelenése után stb.
A hajdani Nemzetiségi szerkesztőség magyar tagjai szétszéledtek. Különös, szinte érthetetlen volt az a tény, hogy senkit nem kényszerítettek eltávozásra. Talán egy félév is eltelt, és a szerkesztőség szinte minden tagja a helyén maradt, annak ellenére, hogy már senkinek semmi dolga nem volt. Néhányan az archívum rendbetételén munkál- kodtak, mások, főleg azok, akiknek a magyar nyelvű újságíráson kívül más szakmája is volt, elhelyezkedtek a szakszerkesztőségeknél, pl. a Zenei osztályon.
1989. a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórtan találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Feczkó Zoltán a tévé zenei osztályán kórusműsorokat, Simonffy Katalin a Rádió zenei osztályán opera, operettműsorokat szerkeszt, jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában és ismét felléptem jazzmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadjain. Aradits László és Xantus Gábor a tévé nemzetközi osztályán dokumentumfilmeket gyárt, később Xantus rádiótudósítóként is működött. Tolcsvay László a filmosztályon helyezkedett el, néhányan pedig a Román Rádió magyar nyelvű adását készítik: Mag Péter, Labancz Frida, Majtényi Ágnes.
December 21. Délelőtt a televízió élőben közvetíti Ceausescu beszédét a Központi Bizottság épületének balkonjáról. A temesvári forradalomról azt állítja, hogy azt idegen hatalmak kémszervezetei szervezték, főleg a magyarok ... Beszéd közben egyszer csak megáll, körülnéz, valami zaj hallik, kiáltozás, kilép a kék drapéria mögül valaki és behúzza a diktátort. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és én, hanyatt dobjuk magunkat. Most! Most, megtörténik a rég várt fordulat... Aztán visszajön mégis és folytatja a beszédet. Nem történt semmi. Kimegyünk az utcára. a Palota téren és környékén pajzsos biztonsági csapatok. Azelőtt sosem láttunk ilyeneket. Ki ellen? Nem lehet tudni. Nyüzsgő embercsoportok. A Romana tér zsúfolásig telve. A térbe torkolló utcákon fegyveresek. Beljebb akarunk kerülni, a körön belülre. Egy civil ruhás azt mondja, hogy ha bemegyünk, többet nem jöhetünk ki. A mellékutcából látjuk, hogy a tér közepén álló nagykiterjedésű szobortalapzaton, amelyre N.C. valamilyen szörnyű, izléstelen emlékművet akart emeltetni, tizenéves srácok transzparenst lobogtatnak, amelyen az áll: Jos Ceausescu. A tömeg üvöltözik, a tér visszhangzik, mint egy katlan. Le Ceausescuval! Hihetetlen. Megszólalt a negyedszázada néma tömeg - gondoltuk. Hátunkat kiverte a hideg verejték. Lehetetlen. Ilyet Romániában büntetlenül nem mondhat senki. Azok még gyerekek. Rövid hajú suhancok. Hárman vagyunk, eszünkbe jut, hogy a gyerek otthon maradt. Elindulunk visszafele. Alig érünk egy utcával arrébb, lövöldözést hallunk. Nem lehet tudni, hogy honnan jönnek a lövések. A tömeg üvöltése hallik, egyre távolabbról.
Másnap, december 22-én délelőtt ismét az utcán vagyunk. A főváros legfontosabb sugárútja, a Magheru , amely a Romana tértől az Egyetemig, az Intercontinental szállóig ér, körbe van zárva. Minden mellékutcán páncélos kocsik, pajzsos rohamosztagok. A Magherun le-fel hullámzik a tömeg és ütemesen kiabálja: Le a zsarnokkal, le a kommunizmussal!. Öngyilkosok, gondoljuk, hiszen onnan nem szabadul el senki. De már a Palota tér is tele van emberekkel. Vonuló többszázas lelkes csoportok. Az egyik csoporthoz csatlakozunk. Ötletem támad (felrémlik ötvenhat): Menjünk a Rádióhoz! - kiáltom. A Rádióhoz! A Rádióhoz! Többen kiabálják, a tömeg arra indul. De közben máris mást gondolunk. Hazarohanunk és Trabantba vágjuk magunkat. Útközben megtudjuk, hogy a diktátor a Központi Bizottság épületének tetejéről elrepült. Ismeretlen irányba. Tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve "vágtatunk" be ... természetesen a Televízió udvarára.
Egy héten keresztül csak hálni járunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltjuk egymást a négyes stúdióban. Nem tudjuk, mit akarunk, csak azt tudjuk, hogy itt van a rég várt pillanat. A hosszú némaság után lehet beszélni, élni, élni! Egyetlen dolog foglalkoztat bennünket. Miután már öt éve a propagandából még a "románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek" szlogen is eltűnt, a magyarok csak mint a románok legősibb és legádázabb ellenségei jelenek meg, most itt a pillanat, hogy a forradalom első perceitől újra jelen legyünk a változásokban, tudassuk a világgal, hogy igenis, a magyarok is támogatják a román forradalmat, hogy ebben a forradalomban a szikra-szerepet egy temesvári magyar pap, Tőkés László játszotta, hogy...
Szinte erőszakkal "citáljuk be" a magyar nagykövetet. Hosszasan kell magyaráznom Szűcs Pálnak, hogy miután a holland, a bolgár, a dán stb. nagykövet már megszólalt és kormányaik támogatásáról biztosította az új román vezetőket, ideje, hogy Magyarország is letegye a garast. Megsértődik, "Ki maga, hol volt eddig, hogy nem ismertem" de mégis bejön tanácsadójával, Rudas Ernővel együtt, aki állandóan súg neki. A nagykövet még hónapok múlva is emlegette nekem követségi fogadásokon, hogy milyen udvariatlanul és tiszteletlenül viselkedtem. Ezt nem Rudas Ernő súgta.
Egyengetjük az útját Domokos Gézának, aki bejelenti az RMDSZ megalakulását. Ami aztán később meg is alakult.
A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztőség uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Nem magunkról, nem is a tévéadásról beszélünk, csak arról, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Összeölelkezünk a stúdióban jelen levő román kollégákkal. Bejátszunk egy részletet a "Mondod-e még?" c. filmből, amelynek narrátora Sütő András. Megjelenik a cím előtti szöveg: "A Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja". Az emberek másnap már azt rebesgették: újra indult a magyar adás.
Karácsonykor ismét beülök a stúdióba, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok magyarul is, megrázok egy korondi csengőt: "Megjött a Jézuska!" Négy nyelven jelenik meg a képernyőn, hogy "Boldog karácsonyi ünnepeket!", a román kolindák mellett megszólal a Mennyből az angyal és az O, Tannenbaum is. A Román Közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.
Később tudtam meg: azt az adást Svédországban, Németországban is látták. A Magyar Televízióban Vári Attila fordította a román szöveget. Televíziótörténeti pillanatot emlegetett. 1990 január nyolcadikán megkezdtük a sugárzást.
Hogy milyen is volt ez az első adás? Én bevezető szövegemben "kócosnak" neveztem. Műszakilag katasztrofális, a fele amatőr kazetta. De ezek voltak a romániai színes televíziózás első napjai. Mindenkinek minden gyönyörű volt. Az emberek sírtak. Kik készítették az első adásokat? Néhány ott maradt tévés és baráti köre. Simonffy Katalin, Aradits László, Aradits Lukács Zsuzsanna, Feczkó Zoltán, Öllerer József, Miklós Pataki Georgina, és két fiatal barátunk: Kacsó Sándor és Györfi György. Mindketten informatikát végeztek és egyébként volt munkahelyük. Viszont az elkövetkező hónapokban szinte éjjel-nappal a televízióban voltak. Aztán, a szerkesztőség hivatalos megalakulásakor munkatársainkká váltak. Ma Kacsó Sándor szerkesztő és operatőr, Györfi György az ATI BETA székelyudvarhelyi kábeltévé stúdióvezetője.
Öt és fél év telt el azóta.
/Visszaemlékezés 1995-ből. B. Z./