1990 március 19-én délután 4-től hétig volt adásunk. A műsor főleg az első szabad március tizenötödikéről szólt, amelyet - akkor először - Erdély-szerte megünnepeltek.

Adás közben csengeni kezdtek a szerkesztőségi telefonok, Marosvásárhelyről hívtak bennünket ismerősök és ismeretlenek és elmondták a bunkókkal felfegyverkezett hodákiak beözönlését, az RMDSZ székház ostromát. Miután a kollégák ellenőrizték több forrásból az információkat, a riportok között magyarul és románul beszámoltak a Marosvásárhelyen történtekről.

Még aznap este vonatra ült Simonffy Katalin és Györfi György és másnap, 20-án reggeltől késő estig, testi épségüket kockáztatva forgattak a helyszínen, Aradits László pedig megkereste a bukaresti Katonakórházban a sérült Sütő Andrást.

Hét közben nem volt adásunk, tehát szerdán felajánlottam a Híradó szerkesztőségnek a sebesültekről készült riportot. Azzal a válasszal kaptam vissza, hogy nem adható be, mert „még nincsenek román sebesültek”.

Feszültséggel terhes napok, sőt hetek voltak, a kollégák belső és külső nyomások közepette igyekeztek helytállni. A szerkesztőség munkatársainak és a marosvásárhelyi Schnedareck Ervin vezette filmklub videósainak a felvételeiből ma már összeáll a kirobbantott etnikai konfliktus teljes képlete. A legmeggyőzőbb a megvert hodáki Mihai Cofariu, akit Koczka György szólaltatott meg a kórházban.

Kocsirendszámok, személyi igazolványok, csekkönyvek, a megrendelők, a helyi szervezők kilétének ismeretében, nem kell hozzá Miss Marple vagy Columbo hadnagy zsenialitása, hogy kitalálja valaki, honnan jöhettek az utasítások a dorongokkal felfegyverzett falusiak behozatalára.