2024. december 7.
Holnap - hallottam tőle az ígéretet, s a fázós hajnal elhozta a holnapot. Itt remeg előttem, a szürkés papírlapon. Torzuló jobb kéz, hatodik ujja nőtt, a fekete acélvégű fa, mely tétován botorkál a lap szürke szálai között. Elnézem az erekre feszülő barna bőrt, a vékony csontokat, a lengő ujjpereceket. Az este még simogatott és vigasztalt. Mint messziről jött szamaritánus, irgalmasan, szánakozva tapogatott. A sebek sokasága és irtózata megdöbbentette: zúzott, hasított, harapott sebek, penészgombák az idegek szálain, sötét, ülepedett árnyak agyvelőm krátervonulatai között ...
[...]

A katona remegve hasalt a cserjés szélén. Az éjszaka ó foszlányait hasogatta a falu mögött pirkadó hajnal. A cikázó, robajkísérte fényekkel versengve, mohón takarta fel a tájat s a tájban vergődő falut, mely három napja állja útjukat fog­csikorgatva. Egyre fáradtabban, már hörögve, de még éles karmokkal. Eleven testével keresztbe fekszik a széles úton s tartóztatja a gépek, az ágyúk, a lovak, a seregek haladását.

- Átkozott falu! Átkozott vadállat! Nem bírsz megdögleni!? Lihegve, gyűlölködve nézi....

[...]

Alíghanem kilyukadt a cipőm, - állapította meg a gyermek. Kellemetlen, hideg nedvességet érzett lábán, amint hasztalan kerülgette a settenkedő tócsákat. Egy fához támaszkodva felemelte bal lábát s komolyan vizsgálgatta a cipőjét. Lehet, hogy karácsony után nem mehetek iskolába, - volt a vizsgálódás eredménye. A meglóbált fáról nyaka közé esett egy marék lucskos hó. Megrázkódott s tovább ugrott. Hátán megzörrent deszkából szögelt táskája. A fák koronájára boruló szürke ég sajnálkozva ejtett néhány pelyhet a sárra...

[...]
Links
© 2010 Boros Zoltan
Website by Andrix